2013.06.24.
12:59

Írta: mazsiblog

Íráskészség fejlesztés

Mikor kell elkezdeni az íráskészség fejlesztését? Elég ha a gyermek majd az iskolában megtanulja a ceruzafogást vagy már óvodáskorban elő kell ezt készíteni?

Sok szülő nem érti miért kell gyermekének már óvodáskorban karikákat rajzolnia, vonalakat húzni. Mint tudjuk az íráskészség a finommozgás koordinációjától függ. Biológiai szempontból az idegrendszer érése 2-6 év között erős. Ezért a korai gyermekkor kiemelkedően fontos a különböző készségek fejlesztésében, elsajátításában (pl: sportok, beszéd). A fejlődési területeket tekintve a testi ügyesség, a nagy- és finommozgás koordináció 3-6 éves kor között fejlődik. Tehát ha a megfelelő időben kezdjük az adott terület fejlesztését nagyon jó eredményeket érhetünk el. Talán tapasztalatból is tudhatjuk, ha gyermekkorban nem tanulunk meg úszni, felnőttként borzasztó nehéz lesz ezt elsajátítani vagy egyáltalán nem is leszünk rá képesek.

Természetesen mindezeket a fejlesztéseket mértékkel, a gyermek érdeklődésének megfelelően, játékos formában kell véghez vinni.

Visszatérve az íráskészség fejlesztéséhez tudnunk kell, hogy vannak velünkszületett reflexfolyamataink (pl: vizelési reflex), ami mindenkinél kialakul bármilyen tanulás nélkül. De vannak akaratlagos, tudatos folyamatok (pl: magatartás, tanulás, tudat). Az írás tanulás is ide tartozik. Az olvasás, írás tanulásához segítség szükséges, a motiváció és a gondolkodás megfelelő fejlettsége.

Ne tévesszük szem elől, hogy minden gyermek más és más genetikai készlettel rendelkezik ezért van olyan gyermek aki már 4-5 évesen rajzolgatja a betűket még mások csak 7 évesen. Kutatások bebizonyították, hogy a gyermek adottságait és fejlődését figyelembe véve a legoptimálisabb eredményt 7 éves korra érhetjük el. De ehhez az szükséges, hogy már 2 éves kortól olyan játékokat, tevékenységeket vigyünk az életébe, melyek előfeltételei ennek.

Ezért kezdik az óvónők már hároméves kortól a gyermekek számára a gyurmázást, építkezést, festést.

Ezenkívül milyen eszközökkel segíthejük még az íráskészség fejlesztését?:

Golyóvezetőkkel:

(golyóvezető)

(mágneses golyóvezető)

Vonalvezetők, íráselőkészítők:

(íráselőkészítő feladatlapokkal)

Feladatlapok, füzetek:

Ha szeretnél többet tudni a gyermekek játékos fejlődéséről, bővebben itt olvashatsz: http://www.mazsolajatek.hu/webpage/mazsolaklub

Jó fejlődést kívánunk!

(forrás:Mihályfalvi Katalin)

Szólj hozzá!

Címkék: írás játékos fejlesztés íráselőkészítés golyóvezető vonalhúzó gyakorlatok fejlesztő gyakorlatok íráselőkészítők

A bejegyzés trackback címe:

https://mazsolajatek.blog.hu/api/trackback/id/tr335375583

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása